"Kiváló Kutatási Infrastruktúra” címet kapott a KKIC

2025. február 6-án ünnepélyes keretek között adták át az elismerő okleveleket több magyar, kiemelkedő kutatási infrastruktúra vezetőjének az NKFIH hazai KFI ökoszisztéma fejlesztését célzó kiemelt projektjének indulását ünneplő nyitórendezvényen. Az eseménynek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adott otthont.
Az ünnepségen dr. Domokos Péter, a Kutatási Kiválósági Tanács elnöke kiemelte, hogy ezek a kutatási infrastruktúrák fontos inkubátorok, hiszen az itt elért eredmények előremutató gazdasági és társadalmi folyamatok felhajtóerejévé válhatnak.
Napjaink társadalmi, gazdasági, környezeti kihívásaira adott megalapozott tudományos válaszok több szakterület bevonásával végzett komplex kutatásokat igényelnek. A "Kiváló Kutatási Infrastruktúra" címet elnyert ELTE TTK Központi Kutató és Ipari Kapcsolatok Centrum célja a biológia, kémia, fizika, környezet és földtudományok kutatásait együttesen támogató kapacitásfejlesztés. Ez olyan nemzetközileg elismert emberi erőforrással társul, mely széleskörű kutatási szolgáltatási portfóliót biztosít a K+F és az innovatív eljárások multidiszciplináris módon történő megvalósítási lehetőségei terén. A KKIC egyablakos szolgáltatási mechanizmusa hatékony igénybevételt biztosít a gazdasági partnereknek is. A KKIC kutatásainak stratégiai jelentősége a körkörös gazdasági modellek, a zöld átállás kihívásaihoz kapcsolódó biotechnológiai, egészségipari, anyagtudományi, környezet- és földtudományi, az ezeket támogató mesterséges intelligencia és „big data” elemzések terén nyilvánul meg. Az infrastruktúra fejlesztése a hazai és nemzetközi együttműködéseket és a kari kiválósági stratégiát is támogatja. Eredményes munkájukat a fenti elismerés mellett szépen mutatja az együttműködése növekvő száma, és az általuk támogatott projektek sikere.
Az "Ígéretesen Fejlődő Kutatási Infrastruktúra" címet nyert Digitális Kémiai Központ magában foglalja az elméleti kémiai kutatócsoportok jelenlegi infrastruktúráját, valamint az építés alatt álló SuperSmartLab létesítményt, vagyis egy egyedülálló, modern, mesterséges intelligenciával és a legkorszerűbb okostechnológiákkal felszerelt kémiai oktatási laboratóriumot, ahol vegyészek és kémiatanárok generációit képezhetik a jövőben.
Szintén a Kémiai Intézethez kapcsolódó elismerés, hogy a HUN-REN Atommagkutató Intézet által koordinált Űrkémiai Kutatóhálózat, melynek tagja az MTA-ELTE LENDÜLET Laboratóriumi Asztrokémia Kutatócsoport és Molekulaspektroszkópiai Laboratórium, szintén Kiváló Kutatási Infrastruktúra elismerést kapott.
Karunkon a fentieken túl még egy, az NKFIH által elismert Kiváló kutatási Infrastruktúra működik, szintén a Kémiai Intézetben, a Perczel András vezette Fehérjemodellező Kutatócsoport, Szerkezeti kémiai és Biológiai Laboratórium, amely már korábban elnyerte a rangos elismerést.